2014. december 3., szerda

Miért ne beszélgessünk a vonaton?


- Jó napot kívánok!

- Csütörtök.

- Hogyan?

- Azt mondta jó napot, én meg csütörtököt mondtam.

- Valóban, végül is van összefüggés a két dolog között. Leülhetnék?

- Hova?

- Hát ide fülkébe, persze nem a padlóra, az ablak melletti ülésre gondoltam.

- Hát gondolom leülhet.

- Köszönöm. Hova utazik?

- Mármint ki?

- Mivel, momentán ketten vagyunk a fülkében, én meg tudom, hogy hova akarok menni, kizárásos alapon csak ön jöhet számításba.

- Számíthat rám. Végül is nyugodtan számításba vehet, de kérem semmi esetre se osszon el.

- Huhh. Na jó. Család?

- Otthon maradtak.

- Úgy értettem, hogy vannak?

- Én meg úgy, hogy otthon vannak.

- Gyerekek?

- Gondolom az iskolában.

- Hány?

- Köszönöm nem, elég erős a gyomrom.

- Gyakran utazik?

- Mivel?

- Vonattal?

- Melyikkel?

- Ezzel, ezzel amin itt ülünk?

- Általában egyszerre csak egy vonatot használok.

- Úgy értettem többször is utazik?

- Csak kétszer. Oda és vissza.

- És mivel foglakozik.

- Most éppen vonatozom. Jól láthatja ön is.

- Úgy értettem, mivel keresi a kenyerét?

- Mivel mindig ugyanabba a boltba járok, nem használok térképet, meg iránytűt. Odamegyek és leveszem. Ennyi.

- De mi a foglakozása?

- Mármint kinek?

- Na jó, hagyjuk. Szép időnk van.

- 10 óra 32 perc. Ha Ön ezt esztétikusnak találja, nincs ellene semmi kifogásom.

- Én az időjárásra utaltam.

- Én meg megmondtam Önnek az idő járását. Elég furcsa ember maga.

- Igen, lehet benne valami. Volt már itt a kalauz? Hogy pontosítsam ebben a fülkében?

- A héten már többször is.

- Én speciel a mai napra gondoltam.

- Miért pont erre?

- Csak azért, mert kíváncsi vagyok rá!

- Keresse meg, ha érdekli, nem nagyon néztem meg magamnak. Nem tudok önnek személyleírást adni róla, hogy kielégíthessem a kíváncsiságát.

- Szóval volt.

- Mennyi?

- Hogy-hogy mennyi?

- Hát a Volt. Tudja a feszültség mértékegysége.

- Hogy jön ez most ide? Én a kalauzról beszéltem.

- Jó, hát kérdezze meg akkor tőle.

- Nem zavarja, ha egy kicsit kinyitom az ablakot.

- Zavarni nem zavar, de nem fog menni. Ez olyan lehúzós fajta.

- Akkor nem zavarja, hogy lehúzom?

- Engem nem, de bármikor beléphet egy hölgy.

- Én az ablakra gondoltam, nem a nadrágomra.

- Mondjuk én sem az ön nadrágján gondolkodom.

- Jó, akkor lehúzhatom az ablakot.

- Melyiket?

- Itt ezt, itt a fülkében.

- Ja ezt. Sajnos nem.

- Zavarja?

- Igazából nem, csak nem működik. Beszorult.

- De miért nem mindjárt ezzel kezdte.

- Ön valami napokat emlegetett az elején, az ablakra egy szóval sem utalt.

- Jó akkor akkor eszek. Zavarja?

- Az eszek? Nem az eszek egyáltalán nem zavarnak.

- Nem az észről beszéltem hanem az evésről? Hogy mondjam? Egyek valamit?

- Ha éhes nyugodtan.

- Köszönöm. Kér?

- Igen általában kérni szoktam, felesleges rögtön parancsolgatni.

- Nem, nem ebből amit eszek, ebből kér? Itt van előttem. Ha kell adok. Étel, ennivaló, táplálék.

- Köszönöm nem. Nyugodtan egyen. Nyugodjon meg, ha adhatok egy tanácsot a szája pár centivel lejjebb van. Miért idegeskedik.

- Mert minden mondatomat félreérti.

- Mármint hova?

- Hogy? Nem értem.

- Hova értem félre?

- A mondataimat érti egészen félre?

- Hogyan érthetnék félre egészen valamit ami fél? Egyáltalán mitől fél?

- Nem lehet igaz. Ön mindent szó szerint vesz.

- Általában igen. Ha veszek valamit, akkor azt szó szerint veszem. Például ha zsemlét akarok venni akkor zsemlét veszek, nem ásványvizet. Ez így logikus.

- Na jó. Azt hiszem én a levegőbe beszélek.

- Ezt teljesen igaz. Máshova nem is nagyon tudna. Mindenki a levegőbe beszél, az közvetíti ugyanis a hangrezgéseket.

- Na végre megérkeztem. További jó utat.

- Köszönöm, persze ez nem út hanem sín.