François Villon
(1431. vagy 1432. – eltűnt 1463)
Na, ez egy igazán kedvemre való vers.
Kerítő ballada Villonról és kövér Margotjáról
A KÖVÉR MARGOT
Persze: pukkadnak a párisi polgárok,
mióta hirlik, hogy egy lánnyal járok,
ki az uccáról tartja el magát.
De a kis dögöt nagyon szeretem,
ingét megvarrom, ágyát megvetem
és megkefélem este a haját;
bort hozok a kocsmából, a kútról vizet,
ha egy vendég jön, aki jól fizet:
a hátsó ajtón diszkréten távozom,
hogy a gavallérok és a tiszt urak,
mint a mennyben, úgy érezzék maguk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Persze, gyakran beköszönt a nyomor.
Ilyenkor Margót látni sem tudom,
gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr,
belérúgok és a haját húzom,
Józsefre és Máriára esküszöm,
hogy holnap reggelig agyonütöm,
ha nem lesz pénz – zálogházba teszem
ruháit és ha nincsen, mit egyem:
káromkodom, míg a gyomrom korog,
ő meg a szoba sarkában kuporog
s ilyenkor napestig pofozkodunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Aztán egyszerre pénz áll a konyhára,
mert hirtelen nagy lett a forgalom,
vagy én találkoztam a Bac uccában,
avagy a Montmartre-i domboldalon
egy bitanggal, ki meglógott a cehhel…
S kövér Margóm akkor megint a régi,
combomra csap és arcunk felderül,
lefekszünk s én egy dalt trillázok néki
ahogy ez a legjobb férfinek
száz évben is csak egyszer sikerül.
És aztán másnap estig horkolunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Ajánlás:
Kik ezeket a sorokat olvassátok,
gavallérok, urak és kapitányok
jegyezzétek meg: ha egy lányt kivántok,
ki éjjel mindenre kapható,
szolgálatotokra készen itt vagyunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Kerítő ballada Villonról és kövér Margotjáról
Villon őszintén bevallja, hogy éppen egy lány futtatásával foglalatoskodik kerítőként, ami nem éppen magasztos hivatás, de a költő őszintesége a kor álszent papságával ellentétben - akik szintén használták a szolgáltatás eme formáját - szívmelengető. Valamiből neki is meg kell élni, mellékesen jól is érzi magát. Amúgy Villon is papnak tanult, de valahogy a korhelység jobban vonzotta. Végül is ez teljes mértékben érthető.
A KÖVÉR MARGOT
A cím sokat ígérő, a fent említett hölgy valószínűleg vérbő és kívánatos lehetett. A kuncsaftok is biztos elégedettek voltak. Minden tiszteletünk a költő ízlésének.
Persze: pukkadnak a párisi polgárok,
mióta hirlik, hogy egy lánnyal járok,
ki az uccáról tartja el magát.
Kit érdekelnek a párizsi polgárok a puccos feleségükkel, meg a tisztes szakmájukkal egyetemben. Sokkal jobb egy ilyen lánnyal járni, mint valami grófkisasszonnyal, akinek mindenféle hülye kívánságai vannak, ráadásul mereven ragaszkodik az etiketthez. A polgárfeleségek pedig állandóan zsémbeskednek.
ingét megvarrom, ágyát megvetem
és megkefélem este a haját;
bort hozok a kocsmából, a kútról vizet,
ha egy vendég jön, aki jól fizet:
a hátsó ajtón diszkréten távozom,
hogy a gavallérok és a tiszt urak,
mint a mennyben, úgy érezzék maguk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Egy harmonikus kapcsolat gyönyörű leírása. A "kis dög" szó is mutatja, hogy Villon mentes volt mindenféle előítélettől és álszentségtől, szerette és kész. Dicsérendő dologról van szó. Ráadásul egy átlagos stricivel ellentétben a költő gondoskodik is a címben említett Margot nevű hajadonról, ez derék és szimpatikus tulajdonság. Semmi féltékenység, irigység nem munkálkodik benne. Ha munka van diszkréten távozik, jusson másnak is a jóból. Pompás üzleti érzékről és empátiáról tesz tanúbizonyságot.
Persze, gyakran beköszönt a nyomor.
Ilyenkor Margót látni sem tudom,
gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr,
belérúgok és a haját húzom,
Józsefre és Máriára esküszöm,
hogy holnap reggelig agyonütöm,
ha nem lesz pénz – zálogházba teszem
ruháit és ha nincsen, mit egyem:
káromkodom, míg a gyomrom korog,
ő meg a szoba sarkában kuporog
s ilyenkor napestig pofozkodunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Az élet sajnos közel sem fenékig tejfel, főleg a XV. század közepén. Gondoljunk csak a százéves háborúra. A költő sanyarú helyzetéért a lányt teszi felelőssé. Nem tartom igazságosnak. Igazán nem szép dolog a haját húzkodni, meg belerúgni. Villon többször összetűzésbe került a törvénnyel, rablás, gyilkosság meg verekedés miatt. Nem nagyon tudta türtőztetni magát. Kissé erőteljesen próbálja meggyőzni Margot-t, hogy nézzen valami jövedelemforrás után. A végén azért kiderül, hogy a lány sem maradt adósa a magáról megfeledkezett költőnek. A napestig való pofozkodás, főleg éhesen, eléggé kimerítő tevékenység lehetett. Nem tudhatom, én még nem próbáltam.
Aztán egyszerre pénz áll a konyhára,
mert hirtelen nagy lett a forgalom,
vagy én találkoztam a Bac uccában,
avagy a Montmartre-i domboldalon
egy bitanggal, ki meglógott a cehhel…
S kövér Margóm akkor megint a régi,
combomra csap és arcunk felderül,
lefekszünk s én egy dalt trillázok néki
ahogy ez a legjobb férfinek
száz évben is csak egyszer sikerül.
És aztán másnap estig horkolunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
A nap azonban kiderül, pénz is áll a házhoz. Az üzlet beindul. A költő bevételhez jut. Gondolom jól elpáholta a bitang adósokat, mondhatjuk joggal. Az idill újra a régi. Villon és Margot kölcsönösen örömet okoznak egymásnak. A napestig horkolás teszi ezt a verset egyedivé. Ez az igazi szerelem. Meghitt és őszinte. Ezekből a sorokból elénk tárul a reneszánsz korszak hátsó udvara. Ebben Villon egyedülállót alkotott.
Kik ezeket a sorokat olvassátok,
gavallérok, urak és kapitányok
jegyezzétek meg: ha egy lányt kivántok,
ki éjjel mindenre kapható,
szolgálatotokra készen itt vagyunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
Na ez az, amiért legjobban szeretem ezt a verset. Ez egy valódi, hamisítatlan abszurd humor. Ajánlásnak ezeket a sorokat betenni zseniális és valószínűleg anyagilag is kifizetődő volt. Szóval nekem tetszik!
