Szulejmán Sztálszkij: Lenin siratása
Szomorú dolog egy költő életében, ha szeretett vezére meghal. Ilyenkor bizony verset kell írnia, hogy valahogy elterelje a figyelmét a gyászról. Nehéz és fájdalmas kötelesség.
Nézzük meg, hogyan oldotta meg ezt problémát a derék Sztálszkij elvtárs 11,5 darab versszakban. A cím önmagáért beszél, a dolog bármilyen hihetetlen, de megtörtént, Lenin elvtárs halott. Van miért pityeregni. Micsoda kegyetlen dolog ez a sorstól. Legyünk erősek, kezdjük el a vers olvasását!
Most már tudom: ez a világ
csak karavánok útja, elvtárs!
Fájdalmunk kútjába ki lát?
Vigasztalni ki tudna, elvtárs!
Erős indítás! Eddig fel sem merült bennünk az, hogy a világ rengeteg karaván útjából áll, valószínűleg ezután sem fog eszünkbe jutni ez a gondolat. Óvatosan, nehogy belezuhanjunk, kukkantsunk bele fájdalmunk kútjába, persze mindenki a magáéba. Őszintén bevallva én nem látok semmit. Hát elvtársam a vigasztalással pórul jártunk.
Szabadság útján lépdelünk,
Lenin világított nekünk,
de elhagyot már, nincs velünk,
elindult hosszú útra, elvtárs!
Eddig vígan elmászkáltunk a szabad úton, beszélgettünk, nevetgéltünk éjjel-nappal, csak időnként kellett előrepislantanunk, hogy megvan-e még Vlagyimir Iljics a lámpásával. Jó érzés volt, na. Most meg itt állunk riadtan, mert Lenin elvtársnak más elfoglaltsága támadt. Elindult bizony szépen meghalni.
Lenin szívéhez nőtt a nép,
a népért küzdött, érte élt,
értünk áldozta életét-
állunk gyászba borulva, elvtárs!
Ez a rész valahonnan már ismerős. Csak nekünk élt, küzdött, még a vécére is iratokkal a kezében ment ki. Kifacsartuk őt, mint egy citromot, most meg itt állunk tetőtől talpig gyászba borulva. Elkeserítő. (Az, hogy hőn szeretett Lenin elvtársunk szívéhez mi nőtt oda a boncolás majd kideríti, kétlem, hogy egész Szovjethon ott tolongana.)
Moszkvából érkezett a hír
belénk fúrodott, mint a nyíl,
a nép öregje, ifja sír,
sötét van reggel óta elvtárs!
Hát ez olyan szép, hogy talán nem is igaz. Moszkvából küldték, eddig ez mindig jót jelentett. Most meg fenékbe lőnek minket onnan egy nyílvesszővel! Sír is mindenki korra és nemre való tekintet nélkül, ráadásul az idő is elromlott.
Borong sötétben fenn az ég
és lenn a hallgatag vidék-
az is sír most, kinek szivét
jeges közöny borítja, elvtárs!
A sötétben még a légy zümmögése sem hallatszik. Még az rohadt kulák Szpoknij is elbőgte magát, pedig eddig milyen hidegen hagyta az egész kommunizmus. Jól megjárta, meg is fogja, ha majdan üt az igazság órája! Csendben, lassan, lehajtott fővel ballagjunk tovább. Nehogy valaki nevetni merészeljen!
Kemény ököl csapott le ránk,
megrendült tőle koponyánk:
jaj, kialudt a tiszta láng,
vad szélvihar elfújta, elvtárs!
Azt a kurva istenit neki, hú de pofán vágtak minket! Még a világ is elsötétült körülöttünk. Gyújtsa meg már valaki azt a rohadt lángot, nem látni semmit!
Lenin! ó, mérget inna szánk,
ha ezzel feltámasztanánk!
Virágba bomló almafánk
kidölt, a porba hullva, elvtárs!
Tényleg meginnám Lenin elvtárs, de nem hiszem, hogy az javára válna Önnek, aki ugyebár sajnálatosan tökéletesen halott. Lenin, mint virágba bomló almafa? Mondtam már, hogy ne röhögjön senki! Szomorúak vagyunk, na! Te ott hátul, úgy pofán váglak, hogy elterülsz! Vigyorog, mint pék kutyája a meleg zsömlére.
Ő volt a fényünk és díszünk-
fényünk és díszünk merre tünt?
Mondd: balzsam-írt hol lelhetünk?
Lehúz a bánat súlya, elvtárs!
Eddig olyan szép volt minden, akárhova néztünk mindig az ő jóságos mosolyát láttuk, most kit tegyünk ki a hálóágy fölé? A sarki patikában Lenin-balzsam kapható, kiválóan alkalmazható bánat és viszketés ellen. Húzzon már ki valaki elvtársak, mindjárt elsüllyedek ebben a rohadt nagy sárban. Köszönöm! Úgy elszomorodtam, hogy nem néztem a lábam elé.
Szánkat nyűgözi némaság,
mégis repül a hír tovább,
s lelkünkbe tép, szívünkbe vág
a halál gyilkos ujja, elvtárs!
Ez lenyűgöző! Itt már csak egy hasbeszélő segíthet. Vagy egy villanytávíró. Mi lenyűgöztük a szánkat, hogy mivel azt nem tudom. Ez a rohadt halál minket is kerülget ám, annyira megrendültünk. Fjodor ne nyúlkálj, mert odacsapok! Mindig csak a lányokon jár az esze, még a nagy gyász idején is!
Hol a gondolat hőse, hol?
Szulejmán, ülsz s gondolkodol.
"Lehet, hogy ő már nincs sehol?"
-kérdem újra meg újra, elvtárs!
Szulejmán leül is gondolkolodik, mint Rodin szobra. Lehetséges, hogy tényleg meghalt Lenin? Hihetetlen. (Ejnye, Szulejmán, ez azért egy kicsit öntömjénezés. Szulejmán nevét belecsempészni a versbe. Hiszen mindenki látja az elkeseredettségedet.) Na, szegény Szulejmán barátom szedd össze magad, bármily nehéz is, próbálj meg felállni és haladjunk tovább a kietlen, sivár, sötét pusztaságon.
Arany szív és napfényes agy,
ó, hol találhatsz másikat?
Ki lesz, ki most irányt mutat,
ki fényt villant útunkra, elvtárs?
Arany szívet az ékszerboltban, napfényes agyat egy jól benapozott boncteremben találhatunk. Lenin elvtársat a balzsamozás miatt már kipakolták. Sztálin elvtárs majd mutatja az irányt. Villant majd annyit, mint a csuda!
Hol a gondolat hőse
ki fényt villant utunkra, elvtárs!
Mondom, jön majd Sztálin elvtárs. Nem kell mindjárt beszarni!
