Miért ne beszélgessünk a vonaton?

- Jó napot kívánok!

- Csütörtök.

- Hogyan?

- Azt mondta jó napot, én meg csütörtököt mondtam.

- Valóban, végül is van összefüggés a két dolog között. Leülhetnék?

- Hova?

- Hát ide fülkébe, persze nem a padlóra, az ablak melletti ülésre gondoltam.

- Hát gondolom leülhet.

- Köszönöm. Hova utazik?

- Mármint ki?

- Mivel, momentán ketten vagyunk a fülkében, én meg tudom, hogy hova akarok menni, kizárásos alapon csak ön jöhet számításba.

- Számíthat rám. Végül is nyugodtan számításba vehet, de kérem semmi esetre se osszon el.

- Huhh. Na jó. Család?

- Otthon maradtak.

- Úgy értettem, hogy vannak?

- Én meg úgy, hogy otthon vannak.

- Gyerekek?

- Gondolom az iskolában.

- Hány?

- Köszönöm nem, elég erős a gyomrom.

- Gyakran utazik?

- Mivel?

- Vonattal?

- Melyikkel?

- Ezzel, ezzel amin itt ülünk?

- Általában egyszerre csak egy vonatot használok.

- Úgy értettem többször is utazik?

- Csak kétszer. Oda és vissza.

- És mivel foglakozik.

- Most éppen vonatozom. Jól láthatja ön is.

- Úgy értettem, mivel keresi a kenyerét?

- Mivel mindig ugyanabba a boltba járok, nem használok térképet, meg iránytűt. Odamegyek és leveszem. Ennyi.

- De mi a foglakozása?

- Mármint kinek?

- Na jó, hagyjuk. Szép időnk van.

- 10 óra 32 perc. Ha Ön ezt esztétikusnak találja, nincs ellene semmi kifogásom.

- Én az időjárásra utaltam.

- Én meg megmondtam Önnek az idő járását. Elég furcsa ember maga.

- Igen, lehet benne valami. Volt már itt a kalauz? Hogy pontosítsam ebben a fülkében?

- A héten már többször is.

- Én speciel a mai napra gondoltam.

- Miért pont erre?

- Csak azért, mert kíváncsi vagyok rá!

- Keresse meg, ha érdekli, nem nagyon néztem meg magamnak. Nem tudok önnek személyleírást adni róla, hogy kielégíthessem a kíváncsiságát.

- Szóval volt.

- Mennyi?

- Hogy-hogy mennyi?

- Hát a Volt. Tudja a feszültség mértékegysége.

- Hogy jön ez most ide? Én a kalauzról beszéltem.

- Jó, hát kérdezze meg akkor tőle.

- Nem zavarja, ha egy kicsit kinyitom az ablakot.

- Zavarni nem zavar, de nem fog menni. Ez olyan lehúzós fajta.

- Akkor nem zavarja, hogy lehúzom?

- Engem nem, de bármikor beléphet egy hölgy.

- Én az ablakra gondoltam, nem a nadrágomra.

- Mondjuk én sem az ön nadrágján gondolkodom.

- Jó, akkor lehúzhatom az ablakot.

- Melyiket?

- Itt ezt, itt a fülkében.

- Ja ezt. Sajnos nem.

- Zavarja?

- Igazából nem, csak nem működik. Beszorult.

- De miért nem mindjárt ezzel kezdte.

- Ön valami napokat emlegetett az elején, az ablakra egy szóval sem utalt.

- Jó akkor akkor eszek. Zavarja?

- Az eszek? Nem az eszek egyáltalán nem zavarnak.

- Nem az észről beszéltem hanem az evésről? Hogy mondjam? Egyek valamit?

- Ha éhes nyugodtan.

- Köszönöm. Kér?

- Igen általában kérni szoktam, felesleges rögtön parancsolgatni.

- Nem, nem ebből amit eszek, ebből kér? Itt van előttem. Ha kell adok. Étel, ennivaló, táplálék.

- Köszönöm nem. Nyugodtan egyen. Nyugodjon meg, ha adhatok egy tanácsot a szája pár centivel lejjebb van. Miért idegeskedik.

- Mert minden mondatomat félreérti.

- Mármint hova?

- Hogy? Nem értem.

- Hova értem félre?

- A mondataimat érti egészen félre?

- Hogyan érthetnék félre egészen valamit ami fél? Egyáltalán mitől fél?

- Nem lehet igaz. Ön mindent szó szerint vesz.

- Általában igen. Ha veszek valamit, akkor azt szó szerint veszem. Például ha zsemlét akarok venni akkor zsemlét veszek, nem ásványvizet. Ez így logikus.

- Na jó. Azt hiszem én a levegőbe beszélek.

- Ezt teljesen igaz. Máshova nem is nagyon tudna. Mindenki a levegőbe beszél, az közvetíti ugyanis a hangrezgéseket.

- Na végre megérkeztem. További jó utat.

- Köszönöm, persze ez nem út hanem sín.

Rejtély a Bakonyban

Az első atom meghajtású szovjet tengeralattjáró a Leninszkij Komszomol

Gondoljunk csak bele lehet-e rejtélyesebb dolgot elképzelnünk annál, minthogy a Bakonyban jártunkban keltünkben, hallgatva a madarak énekét, elmerülve a természet szépségeinek tanulmányozásában, hirtelen belebotlunk egy atom tengeralattjáróba. Nem hétköznapi esemény az az egyszer bizonyos. Az emberek nagy részét ugyancsak meglepné a látvány, a kisebbik része valószínűleg mélyen elmerült a saját gondolataiban vagy egyszerűen csak túlságosan fásult.

A biztonság kedvéért először is üljünk le valahová, csukjuk be a szemünket, majd óvatosan egymás után nyissuk ki azokat. Ha az említett objektum még mindig ott van, akkor bizony meg kell békülnünk a dologgal, ez a valóság.

Óvatosan menjünk közelebb kopogtassuk meg, ha fémesen kong, akkor ez az ami. Egy atom tengeralattjáró  mérete úgy 100 - 180 méter. Járjuk körbe, ez igazán nem nagy fáradtság. Valahol az csak találunk egy ábrát, feliratot, lajstromszámot. Nézzük meg mi van rajta. Ha valami ilyesmi, akkor ez a Szovjet Haditengerészeté.

Nem meglepő, hiszen a Szovjet Hadsereg gyakran kirándult a Bakonyban, természetesen egész más közlekedési eszközökkel. Most már tudjuk azt, hogy kié, már csak arra kell rájönnünk, hogy miként került ide. Tengeralattjárót a szárazföldön nem szokás ide-oda  rakosgatni. Rendes körülmények között a tengerekben és az óceánokban van a helye. Benne is van a nevében, hogy oda szánták. Ha kerekeket, vagy lánctalpat is találunk rajta, egyszerűbb a dolog, mert akkor bizony egy atommeghajtású szárazföldfelettjáróval van dolgunk. Ha ilyesmi nincs, bizony tovább kell spekulálnunk.

Nem lehetetlen, hogy a hazánkból kivonuló Szovjet Hadsereg a nagy kapkodásban egyszerűen itt felejtette. Az ilyesmi gyakran megesik. Mondjuk azért ebben az esetben egy atom tengeralattjáróról van szó, nem egy usankáról, vagy egy lyukas bakancsról. Végtére annyira nincs belőlük sok, hogy a hiánya ne tűnne fel. Képzeljük csak  el, hogy leltározás közben a tengeralattjáró-felelős piros tintaceruzával szépen sorban pipálja ki a tételeket, majd jelentést tesz az északi flotta parancsnokának:

- Parancsnok elvtárs jelentem a tengeralattjáróink nagy része megvan, egyet azonban elvesztettünk.

- Balesetben? És én erről miért nem tudtam? - fortyan fel a megszólított személy.

- Jelentem nem. Nem balesetben, csak úgy elhagytuk. - válaszolja a leltárfelelős.

- Elhagytuk, mint egy esernyőt? És hol?

- Sajnos nem tudom, az Északi-tengeren még megvolt. Azóta nem tudunk róla.

- És a parancsnok, meg a személyzet? Azokkal mi van?

- Éppen szabadságon vannak. A parancsnoknak már szóltunk. Szerinte ellopták. Elég ideges. Semmi kedve sincs a legénységével együtt fel alá úszkálni a Csendes-óceánon.

- De próbálták már megkeresni?

- Eddig még nem, igazából most tűnt fel az eltűnése.

- Az isten szerelmére! Egy atom tengeralattjárót, azért nem olyan könnyű elhagyni. Azonnal lássanak neki a keresésnek.

- Azon vagyunk parancsnok elvtárs. Először átnézzük a kikötőket, meg a műhold felvételeket, rádióüzeneteket. Ne aggódjon, biztos meglesz. Az ócskavastelepeken már szóltunk, hogy semmiképpen ne vegyenek át atom tengeralattjárót.

Bizarr párbeszéd. Nem valószínű, hogy így történt. Nem kizárt tehát a szándékosság. Az amerikaik a műholdjaikkkal, meg ki tudja még milyen műszerekkel kutatják át a kikötőket, tengereket óceánokat. Kézenfekvőnek tűnik eltüntetni egy tengeralattjárót a szárazföld kellős közepén. Ott aztán biztosan nem fogja senki sem keresni. Majd ha szükség lesz rá érte jönnek. Ez jóval hihetőbb magyarázat.

De hogy került ide?

Nehezen képzelhető el hogy mondjuk 1000 darab  Fekete László, vett egy nagy levegőt, kiemelte a tengerből, felkapták a vállukra, aztán átmasíroztak vele fél Európán. Meg sem álltak vele egészen a Bakonyig. Valamelyik híradóba csak bekerült volna.

Az is lehet, hogy a földönkívüliek pottyantották ide. Megvizsgálták mire való, túl primitívnek találták aztán a Bakony kellős közepén kidobták, mint egy használt mosógépet. A környezet megóvásával persze mit sem törődtek. Elítélendő cselekedet.

A legvalószínűbb magyarázat az, hogy itt rakták össze. Lezárták a területet, így a nagy kopácsolás, meg hegesztgetés senkinek sem tűnt fel. Ez tényleg hihető. Jómagam is így csinálnám.

Mindegy, az atom tengeralattjáró azóta is ott van a Bakonyban. Aki nem hiszi járjon utána.