2014. október 27., hétfő

Hivatalos levél a Föld nevű bolygó lakóinak


Értesítés a C0342B nevű, azaz a lakói által Földnek nevezett bolygó lakosai számára
Ikt. sz.: IT, BO, EA/30845963633
Az Galaktikus Tanács, Benépesítési Osztály, Evolúciókövetési Alosztálya a következő közleményt adja ki a C0342B nevű C kategóriájú, a későbbiekben Föld néven említett bolygó közepes intelligencia-szintre kalibrált lakosai számára.
Az Önök által Istenként emlegetett személy létezik. Az illető Benépesítési Osztály alkalmazásában áll, mint genetikai főmérnök. Az Önök evolúciója nagyjából a tervek szerint halad.
Sajnos az Evolúciókövetési Alosztály egyik telepatikus adatbevitellel foglakozó adminisztrációs munkatársa véletlenül hibát vétett, így az Önök bolygója helyett a C0348B bolygó került az egyik Evolúciókövetési Főjelentésbe. Az elírást valószínűleg egy telepatikus kisülés okozta.
A hiba következtében úgy 6.000 éve az Önök megfigyelése megszűnt, így a Föld evolúciója kicsúszott az irányításunk alól. Az ebből adódó kellemetlenségekért elnézést kérünk, munkatársaink mindent megtesznek az evolúciós meghibásodások elhárításáért.
Egy tizenkét főből álló szakértői bizottság tanulmányozta át az Önök által történelemnek nevezett evolúciós vonalat.
Sajnos a bizottsági jelentésből kiderült, hogy az evolúciókövetés elmaradása miatt sok anyagi, biológiai, és pszichikai károsodás érte Önöket. A háborúk, az éhínségek, járványok nem voltak beépítve az evolúciójukba. Az Önök testfelépítése nem erre lett tervezve, így a fenti okok miatt rengetegen haltak meg teljesen feleslegesen. Ezen már nem tudunk segíteni, így csak mélységes sajnálatunkat tudjuk kifejezni.
Kérjük Önöket, hagyjanak fel mindenféle vallási háborúval és fundamentalizmussal. Semmi értelme nincsen. Az Önök által is felismert anyag-megmaradási törvény miatt, olyan, hogy mennyország vagy pokol nem létezik. Ez az az elképzelés csak egy gondolkodásbeli félresiklás, melyet korrigálni fogunk.
A templomokat, amiket az idők során építettek rendkívül esztétikusaknak találjuk. Az Önöket megtervező genetikai főmérnök, nagyon köszöni, hálás érte, de teljesen feleslegesen verték magukat az elkészítésükhöz szükséges költségekbe, számára egy sima köszönjük is elég lett volna. Egyben közli Önökkel, hogy a tervek elkészítése nem hét napba, hanem 783 földi évbe került, ami nem tartalmazza a bolygó előkészítésére fordított időt, de ezen teljesen felesleges rágódniuk. Azt is elmondta, hogy nem a saját képére tervezte Önöket, mert a Földön az ő létformája képtelen lenne életben maradni. A fiáról szóló állítások tehát minden alapot nélkülöznek.
A vallások, amelyeket kitaláltak érdekes elméletek, de nem illeszthetőek be a Galaxis valóságos és logikus működésébe. Kérjük mellőzzék ezen tanok terjesztését. Az erre létesített egyházak, szekták így természetesen teljesen feleslegessé válnak. Ezzel rengeteg pénzt spórohatnak meg, amit, kérjük fordítsanak a bolygó lakosságának élelmezésére, illetve az egészségügyi ellátás szintjének javítására, kiegyenlítésére.
Meglepett minket, hogy milyen nehezen fogadták el azt a tényt, hogy a Föld gömbölyű, valamint, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva és ezért képesek voltak több fajtársukat is lemészárolni.
A fegyverek használatát, kérjük hagyják abba, semmiféle védekező mechanizmust nem építettünk be ezek ellen az Önök genetikai kódjába. A harcra más létformákat terveztünk. Legnagyobb megdöbbenésünkre Önök kifejlesztették a nukleáris fegyvereket. Ezek használata a galaktikus zónán belül szigorúan tilos! Csak a Bolygómegsemmisítési Osztálynak van engedélye ezen fegyverek használatára, de ők is csak rendkívüli helyzetekben, kizárólag Galaktikus Tanács jóváhagyásával vethetik be azokat.
Önöket a testi és lelki élvezetek teljeskörű befogadására tervezték. Valószínűleg ez okozza mértéktelen vonzódásukat az alkoholos italok és a tudatmódosító szerek iránt. Mérnökeink a limitáló kódot már megírták, a következő genetikai frissítéssel ez bekerül az Önök genetikai állományába.
A fegyverek kifejlesztése helyett, foglalkozzanak inkább a hatékonyabb energiafelhasználás módjaival. Az eredeti tervek szerint Önöknek már rég túl kellet volna lépniük a fosszilis tüzelőanyagok használatán. A Bolygótervezői Osztály szakértői szerint kritikus szintre juttatták a bolygójuk egyensúlyi védekező-rendszerét. Az Osztály jelenleg gőzerővel dolgozik ennek megoldásán, addig is a türelmüket kérjük!
Ígérjük, ezentúl jobban odafigyelünk a bolygójukra. Az összegyűjtött jelentések alapján már dolgozunk egy komplex terv kialakításán, mely az Önök által elkövetett hibákat fogja korrigálni. Hangsúlyozzuk ezekért a tévedésekért nem Önöket okoljuk, így a Föld megsemmisítése nincs tervbe véve. Emiatt nem kell aggódniuk. Amint készen vannak a tervek és a Galaktikus Ellenőrző Bizottság jóváhagyja, elvégezzük a régóta esedékes módosításokat, illetve kijavítjuk a genetikai kódjukban felgyülemlett defektusokat.
Az adminisztrációs hibáért ismét elnézést kérünk, ígérjük evolúciójukat ezentúl gondosan követni fogjuk.
Megértésüket előre is köszönjük:
TgH. Mrd. Frent Tibalkoz Rtn.
Az Evolúciókövetési Alosztály főkoordinátora

2014. október 26., vasárnap

Hitler és Lenin különös barátsága


Az eddig is köztudott volt, hogy Lenin az Első Világháború idején Svájcban tartózkodott. A Német titkosszolgálat, hogy az ellenséges Oroszországot gyengítse, 1917- ben megszervezte a kommunista forradalmár és 33 társának Szentpétervárra csempészését. Az akció sikeres volt Lenin április 16-án megérkezett Szentpétervárra.

Az újabb kutatások azonban kiderítették, hogy ezt megelőzte egy sikertelen akció, melyet a német és az szovjet titkosszolgálat is eltitkolt. A németek már 1917 januárjában megpróbálták egy lepecsételt vagonban, négy társával együtt Oroszországba csempészni Lenint. A jól szervezett akcióba azonban hiba csúszott, amikor az Elzász–Lotaringiai Birodalmi Vasutak Császári Vezérigazgatósága a szerelvényt Bécsbe irányította át. Erről a titkosszolgálat csak későn értesült. Gyorsan kellett cselekedniük.

Egy megbízható őrvezetőt és két társát küldték sietve gépkocsin Bécsbe. Az őrvezetőt Adolf Hitlernek hívták, akiből később birodalmi kancellár lett.

Leninék eközben, semmit sem sejtvén a dolgokról békésen aludtak a lepecsételt vagonban és csak Bécsbe érkezésükkor riadtak fel. A bécsi vasutasok kinyitották a szerelvényt, amikor legnagyobb meglepetésükre négy anarchista kinézetű férfi ugrott ki a vagonból. Lenin azt hitte, hogy megérkeztek Szentpétervárra, és társai lelkes tapsolása és éljenzése közepette azonnal gyújtó hatású beszédet mondott. Az elképedt osztrákok nem tudták mire vélni a négy férfi furcsa viselkedését, néhányan szánalomból némi aprópénzt adtak a hangoskodó társaságnak. A vasúti alkalmazottak értesítették az osztrák rendőrséget. A rendőrség és Hitlerék szinte egyszerre érkeztek a pályaudvarra. Hitler gyorsan felmutatta a német katonai parancsot, majd Leninékhez sietett, s pár szóval elmagyarázta nekik a történteket.

Lenin összeomlott, teljesen letaglózta a hír. Hitler próbálta vigasztalni a zokogó forradalmárt, biztosította róla, hogy a következő próbálkozás biztosan sikeres lesz.

- Milyen következő próbálkozás? – kérdezte kissé megnyugodva Lenin – Az egész világ rajtam fog röhögni! Az idióta, aki Bécsben akarta kirobbantani az orosz forradalmat. Elment az egésztől a kedvem…

- Ne adja fel Herr Lenin! – válaszolta Hitler – Nekem is vannak álmaim. Vagy festőművész leszek vagy valami izgalmas dolgot szeretnék véghezvinni. Viselkedjen igazi férfi módjára Herr Lenin!

- Köszönöm Herr Hitler! Ön igazán kiváló férfiú, biztos vagyok benne, hogy egyszer még sokra fogja vinni.

Útközben Hitler vidám adomákat mesélt Leninnek, aki az út végén már tiszta szívből kacagott.

Április 16-án Lenin ténylegesen megérkezett Szentpétervárra. A németek azonban a biztonság kedvéért vele küldték Adolf Hitlert is, akivel olyan jó viszonyt alakított ki. Hitler még Lenin beszédének megírásában is segédkezett. Egyszóval a későbbi német kancellár részt vett a Nagy Októberi Szocialista forradalomban.

Kancellárrá választása után mindez nagyon kellemetlenné vált Hitler számára. A bukásához vezetett volna ha kiderül a tény, hogy részt vett a Téli Palota ostromában. Azt tudta, hogy a szovjetek nem fogják kiadni a titkát, mert számukra is kínos lett volna, ha napvilágra kerül a tény, hogy a forradalom atyja bensőséges barátságot ápolt a náci fővezérrel. A Kreml megőrizte a titkot.

Németországi ellenségeitől azonban nagyon tartott. Három emberről tudta biztosan, hogy ismerik a titkát. Az egyik a barátja Ernst Röhm volt, akinek egy gyenge pillanatában elmondta a történteket. Végül ez volt az egyik oka a Heinrich Himmler által 1934. június 30-a és július 2-a között végrehajtott „Hosszú kések éjszakája” néven elhíresült tömegmészárlásnak.

Hitler meg akarta kímélni régi harcostársa életét, de mikor az obszcén megjegyzéseket tett a Hitler és Lenin között lévő kapcsolatra, kénytelen volt a drasztikus megoldás mellett dönteni.
A másik ember aki tudta a dologról Heinrich Himmler az SS birodalmi vezetője volt, akitől azonban nem félt a Führer, egyszer ugyanis rányitott amikor Himmler középkori hercegnőnek öltözve fel-alá táncolt Wewelsburg báltermében.

Nagyon tartott azonban az RSHA éles eszű, de kegyetlen vezetőjétől Reinhard Heydrich-től. Kapóra jött neki az 1942. május 27-én Heydrich ellen végrehajtott merénylet. A merénylet nem volt halálos, ezért utasította Himmlert, hogy titokban végezzenek az RSHA igazgatójával. Himmler készségesen teljesítette a parancsot, mivel már régóta szeretett volna leszámolni Heydrich-el. A gyilkosságot vérmérgezésnek állították be.

Mindezekre az Oroszország által nemrég nyilvánosságra hozott német és szovjet iratokból derült fény.

2014. október 21., kedd

Hogyan írjunk Adam Sandler filmet


Adam Sandler újabb filmnek adott életet


Amerikában most kerül a mozikba Adam Sandler a tehetséges rendező és briliáns komikus legújabb filmje. A neves művész elmondta, hogy ezúttal szakított a szokásos klisékkel és kosztümös filmet forgatott az amerikai polgárháborúról. Fontos művészeti újításként említette, hogy a filmben a szereplők a saját nevükön szerepelnek. A két jóbarátot Adamet és Robot Adem Sandler és Rob Schneider alakítja. Az intrikus szerepét megfelelő honorárium fejében John Turturro vállata fel.





A film címe is sziporkázó: Észak déllel.



A két bartát Adam és Rob egy farmon dolgoznak. A film első tizenöt percében rengetegszer szellentenek és böfögnek. Van egy mulatságos jelent melyben Adam Sandler másfél percig pisil. Rob Schneidert a film elején tizenkétszer szarják le a lovak.

Vidám és felhőtlen életüket egy levél érkezése változtatja meg. Adam délen élő nagybátyja rá akarja hagyni a vagyonát, de ennek az a feltétele, hogy Adam lépjen be a déli hadseregbe. A levél olvasása közben Robot leszarja egy ló.

A két barát elindul a nagybácsihoz. Útközben Robot háromszor szarják le a lovak, egyszer pedig pofára esik egy lóürülékben. Adam az egész utat végigfingja.

Megérkezvén a bácsi birtokára az intrikus intéző John Turturro mézesmázosan fogadja őket, majd elmondja Adamnek, hogy inkább az északiakhoz álljon, mert a rabszolgatartás csúnya dolog. Rob Schneidert ezalatt megint leszarja egy ló.

A két jóbarát, miután Rob Scheinder végre tisztességesen meg tud fürödni, pár napig a nagybácsi vendégszeretetét élvezik, akit Adam Sandler nagybátyja alakít. Rob Schneider több-kevesebb szerencsével elkerüli a lovakkal való találkozást. Étkezések közben Adam Sandler hatalmasakat fingik.

Elindulnak a déliek táborába, de mire odaérnek Rob Schneider nyakig úszik a lószarban. A déliek éppen egy csatára készülődnek. Robot megfürdetik, azaz meztelenül beledobják egy lóitató vályúba majd egyenruhát és fegyvereket adnak nekik. Elkezdődik a csata, a két barát elhatározza, hogy a kavarodást kihasználva átállnak az északiakhoz, mert a rabszolgatartás csúnya dolog. A csetepaté közben Rob igyekszik elkerülni a lovak hátsó felét, ez nem minden esetben sikerül neki.

Megérkezve az északiak táborába Rob Schneidert meztelenül ismét egy lóitató vályúba dobják, majd egy északi századoshoz kísérik őket. Adam Sandler közben nagyokat fingik. Meglepődve ismerik fel a századosban az intrikus John Turturrot. A gonosz százados azt hazudja, hogy déli kémek és egy fogolytáborba kísérik őket. Adamre a latrinák tisztítását, Robra a lovak gondozását bízzák, akit a lovak ….

Adam a latrinák tisztításakor egy hatalmasat fingik, amire felfigyel az északiak tábornokának lánya. Első látásra egymásba szeretnek. Közben Rob Schneidernek csak a feje látszik ki.

Az északiak győzelme után a gonosz századosról kiderül, hogy kettős ügynök ezért a fogolytáborban a lovak gondozását bízzák rá. Rob nagy tehertől szabadul meg.

Adam megkéri a tábornoktól a lánya kezét, amiről ő hallani sem akar. Közben megérkezik a nagybácsi aki azóta ablocionista lett, mert rájött, hogy a rabszolgatartás csúnya dolog. Megbocsájt unokaöccsének és ráhagyja a birtokot. A tábornok azonnal megváltoztatja a véleményét. Robot közben leszarja egy ló.

A birtokon megtartják az esküvőt, a nagybácsi és a tábornok ájulásig leissza magát. Adam Sandler és a felesége (akit a tábornok lánya alakít) egy fehér lovon távozik. A ló fingik egyet, majd leszarja az integető Robot.

Adam Sandler elmondta, hogy a forgatások szünetében elkészítette a Normandia partraszállás, a Háború és béke, valamint a Keresztes háborúk története című filmek forgatókönyvét.

Terveiben szerepel még egy természetfilm forgatása, amelynek érdekessége, hogy minden állatot Rob Schneider fog alakítani.

Rob a forgatás fáradalmait egy lovas farmon piheni ki.

2014. október 20., hétfő

Különleges dolog történt Párizzsal

Három napja hajnalban a Párizs környékén dolgozók meglepő dolgot vettek észre. A francia főváros egyszerűen eltűnt. A város helyén csak egy hatalmas gödröt találtak. Az emberek értetlenül álltak a jelenség előtt, Franciaországban pedig egy nap alatt jelentős mértékben megnőtt a munkanélküliek száma.



Megdöbbentő kép: ez maradt Párizsból

Többen a földönkívüliek tevékenységének tulajdonították a történteket, ami odavonzotta a közelben lakó ufó hívőket. A svájci származású Erich von Däniken már egy 250 oldalas könyvet is kiadott a témával kapcsolatosan.

Telefonon megpróbálták felvenni a kapcsolatot Párizs polgármesterasszonyával, Anne Hidalgóval, illetve François Hollande köztársasági elnökkel, de az mindvégig "az előfizető jelenleg nem kapcsolható" mondatot ismételgette. Erich von Däniken már éppen a második könyvét akarta a nyomdába küldeni, amikor délelőtt tíz óra körül a világsajtóban megjelent a szenzációs hír, miszerint egy angol gazdálkodó Nottingham-től délre 150 kilométerre, egy mező közepén megtalálta a francia fővárost.

Végre sikerült felvenni a kapcsolatot a polgármesterasszonnyal és a köztársasági elnökkel, akik sajtótájékoztatót tartottak a megjelent újságíróknak:

- Valószínűleg felelőtlen fiatalok hozták át Párizst a Brit-szigetekre - nyilatkozata Hidalgo asszony - Véget kell vetnünk az esztelen vandalizmusnak, mielőtt Franciaországot teljesen széthordanák!

A köztársasági elnök kijelentette, amint lehetségessé válik, egyeztet David Cameron brit miniszterelnökkel a kialakult válságos helyzetről.

A párizsi lakosok közben azt követelték, hogy légi úton szervezzék meg az ellátásukat, mert nagyon tartanak az angol konyhától és amúgy is fogyóban van a bagett és a croissant.

A turisták nagy tömegekben hagyták el a fővárost, hogy kihasználva az alkalmat megnézzék Anglia nevezetesebb látnivalót.

A tárgyalások délután három órakor kezdődtek, két órán át tartottak, de a felek nem jutottak egyezségre. Az angolok kijelentették, hogy ragaszkodnak Párizshoz, mert ők találták meg, azzal érveltek hogy a franciáknak jobban kellett volna vigyázniuk a fővárosukra. A franciák erre azt felelték, hogy Párizs 1108-tól királyi székhelyük, majd XVI. Lajos szerencsétlen balesete óta a fővárosuk és ezen a tényen nem kívánnak változtatni. 

Felajánlották a Párizs helyén található területet, de az angolok zöld mezőket, teheneket, és rengeteg rekettyét kértek. Hollande kijelentette, hogy a britek vonzódása a rekettyésekhez már-már beteges.

A német kancellárasszony Angela Merkel  felajánlotta a közvetítését a két fél között, kijelentvén, hogy nekik, németeknek már van gyakorlatuk mind Párizs megszállásában, mind annak kiürítésében.

Eközben nem törődve semmivel, Erich von Däniken immár a harmadik könyvét jelentette meg a témában.

Ferenc pápa kijelentette, hogy Párizs egy misét ugyan megér, amit ő szívesen celebrál, de egy háborús konfliktust nem.


Az utazási irodák felhívták a Párizsba látogatók figyelmét, hogy az Eiffel-torony immár a Brit szigeteken található


Az oroszok eközben megerősítették Moszkva földhöz rögzítését.

Az ENSZ azt kérte az angoloktól adjanak Párizsnak autonómiát, de a britek azt válaszolták, hogy nem, így is elég bajuk van Skóciával és Írországgal.

A brit miniszterelnök a biztonság kedvéért készültségbe helyezte a hadsereget és a flottát. A franciák válaszul kölcsönkérték az Atlanti Fal terveit a németektől.

Estére Erich von Däniken elkészült a negyedik kötetével.

A Buckingham palotából kiszivárgott, hogy a II. Erzsébet királynő jelenleg a fegyvertárban tartózkodik, karddal hadonászik és több páncélt is felpróbált.

Másnapra a helyzet válságossá fokozódott, ugyanis elfogyott a bagett és a croissant. A pékségek környékén zavargások törtek ki, amit a brit és francia hatóságok csak közös erővel tudtak visszaszorítani.

Délután a két fél véleménye közeledni látszott egymáshoz, az angolok végül elfogadták a felajánlott területet, de a rekettyéshez ragaszkodtak. Utóbbi mennyiségében és minőségében csak este tíz körül sikerült megállapodniuk.


Genista tinctoria - festő rekettye

Erich von Däniken közben megírta az ötödik és hatodik kötetet is.

A harmadik napon megérkeztek a várva várt bagett és croissont szállítmányok, a franciák a biztonság kedvéért nagy mennyiségű tangóharmónikát is ledobtak. Párizsban kezdett helyreállni a rend.

Erich von Däniken leszállt a témáról.

Az angolok elkezdték tervezni a francia főváros bekapcsolását az ország vérkeringésébe, lassan helyreállt a gáz és áramszolgáltatás. A Szajna jelenleg még nem működik. 

A franciák nekiláttak a rekettyés telepítéséhez, miközben Erich von Däniken megírta újabb könyvét, "Az földönkívüliek és a rekettyések rejtélyes kapcsolata" címmel.

2014. október 19., vasárnap

Magyarság-teszt

Milyen színű a magyar zászló?
A) Tök mindegy
B) Piros fehér zöld
C) Piros fehér piros fehér piros fehér stb.

Igazságos volt a trianoni döntés?
A) Tök mindegy
B) Nem, de most már késő
C) Az egészet a zsidók csinálták

Szereti Ön Orbán Viktort?
A) Tök mindegy
B) Csak ha a felesége vagyok
C) Vona Gáborhoz vonzódom

Ön szerint volt holokauszt?
A) Tök mindegy
B) Igen
C) Nem, de a zsidók csinálták

Igaz-e, hogy a magyar különleges nép?
A) Tök mindegy
B) A nyelvünk különleges
C) Mindent a magyarok találtak fel

Ki volt nagyobb gazember Hitler vagy Sztálin?
A) Tök mindegy
B) Mindkettő lelkén rengeteg ártatlan ember élete szárad
C) Hitler nem

Győztünk-e a II. Világháborúban?
A) Tök mindegy
B) Nem
C) Igen, de a zsidók nem hiszik el

Őshonos-e az akác Magyarországon?
A) Tök mindegy
B) Nem
C) Minden növény magyar

Erdély ma melyik országban van?
A) Tök mindegy
B) Romániában
C) Erdélyben

Ki a legnagyobb magyar író?
A) Tök mindegy
B) Sok jó magyar író van
C) Wass Albert

Hisz Ön Magyarország feltámadásában?
A) Tök mindegy
B) Nem is halt meg
C) Igen

Magasabb rendűek vagyunk más népeknél?
A) Tök mindegy
B) Nem
C) Igen

Szereti Ön a fekete egyenruhát?
A) Tök mindegy
B) Csak a kéményseprőkön
C) Nagyon

Legyen újra kötelező a katonaság?
A) Tök mindegy, de azér' ne
B) Nem
C) Az igazi férfi szeret katona lenni

Ha a rendszerváltás előtt volt iskolás, volt Ön úttörő?
A) Tök mindegy
B) Igen
C) Igen, de a zsidók kényszerítettek rá

Mennyi a magyar igazság?
A) Tök mindegy
B) Három
C) Mind

Szerb, horvát, ír, hutu, tuszi, albán, örmény, roma, zsidó, azeri, arab, roma, holland, belga
A) Tök mindegy
B) Különböző népcsoporthoz tartozó emberek
C) Idegenek

Szőlő, banán, eper, alma, körte
A) Tök mindegy
B) Gyümölcsök
C) Kikérem magamnak a a gyanúsítgatást!

Kiértékelés:
Amennyiben többségében az A betűt jelölte be, Ön valószínűleg depressziós.
Amennyiben többségében a B betűt jelölte be, Ön egyszerűen magyar.
Amennyiben többségében a C betűt jelölte be, Ön túlmagyar. Próbálja meg legyőzni a félelmeit. Figyeljen oda az egészségére, mert különösen nyáron túlságosan túlhevülhet.

2014. október 17., péntek

Mese átalakító Kft.


Kedves kisgyermekes szülők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy elindítottuk mese átalakító szolgáltatásunkat.

Önök is minden bizonnyal a szülők azon népes táborához tartoznak, akik gyermeküket első hevületükben rászoktatták az elalvás előtti rendszeres meséléshez. Csemetéjük tekintet nélkül az Önök fizikai és szellemi állapotára elvárja, hogy a napi meséjét minden körülmények között megkapja.

Egyes mesék erőszakos jeleneteket tartalmaznak, ilyenek például: kegyetlen módon elkövetett gyilkosságok, mérgezések, szív kivágása, öregasszonyok élve elégetése, sarok levágása fájdalomcsillapítás nélkül, sárkányok pusztítása, farkasok kibelezése, majd vízbe fojtása, leánykérők próba elé állítása, majd bírósági tárgyalás nélküli lefejezése. Ezek hatására gyermekük az éjszaka folyamán hideg verítékben úszva felébred, felsír, megzavarván az Önök jól megérdemelt éjszakai pihenését.

Cégünk vállalja a mesék lerövidítését, valamint az erőszakos tettek kevésbé brutálissá alakítását. A konvertálás miatt Önök is gyorsabban átesnek a dolgon, gyermekük pedig nyugodtan átalussza az éjszakát.

A meséket az ön gyermekének különleges igényei szerint is átalakíthatjuk. Megrendelésre  írhatjuk például azt, hogy Piroska önvédelmi tanfolyamra járt és az erdőben ólálkodó gonosz farkast lerúgta, mint a döggombát.

A későbbiekben profilunkat szeretnénk magyar népdalok egy hangra való redukálásával bővíteni. Ehhez a munkához várjuk zenéhez értő, ágrólszakadt szakemberek jelentkezését.

Cégünk több ügyes kezű tollforgatóból, egy éhhalál szélén álló költőből, 2 gyermekpszichológusból, egy minden hájjal megkent ügyvédből, valamint egy a francia idegenlégiót kiszolgált, tapasztalt kidobóemberből áll. Utóbbi kettő a cég reklamációs ügyeit intézi.

Hogy bebizonyítsuk a tényt, hogy cégünket nem kizárólag a gátlástalan pénzéhség vezérli néhány refererencia munkát megosztunk Önökkel!

Piroska és a farkas

Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy kislány, akinek a nagymamája maradék anyagokból egy piros ruhácskát vart. Még csuklyát is készített hozzá, hogy az unokáját kényes helyzetekben nehezebben lehessen azonosítani. A kislány utálta a ruhát, de miután az anyukája felpofozta, kénytelen volt egész nap ebben mászkálni. Az osztálytársai el is nevezték Piroskának, pedig valójában Klugghammer Jennifernek hívták.

Egyik nap így szólt hozzá az édesanyja: - Hagyd már abba az egész napos tabletezést, mert kivágom az ablakon! Ha nem akarod, hogy szájon vágjalak, fogod ezt a kosarat és átviszed a nagyanyádhoz, de mond meg neki, hogy a bort lehetőleg ne egyszerre igya meg! A múltkor is leütötte azt a szerencsétlen favágót, mi meg fizethettük a kórházi költségeket. Na, lódulj már!

Piroska duzzogva bár, de engedett a szülői erőszaknak és elindult a nagymamájához. Útközben nagyon szép virágokat látott az erdőben, de nem nagyon érdekelte, mert szeretett volna minél előbb túl lenni a dolgon. Így egyenesen a nagymamájához ment és viszonylag gyorsan oda is ért. 

Bekopogott a nagymamához, aki éppen az ágyban horkolt. Belerúgott az ágyba, mire a nagymama felriadt.

- Hoztam kaját, meg piát nagymutter! – mondta kedvesen Piroska – Anya azt üzeni, hogy a bort próbáld meg nem egyben benyakalni!

Már éppen menni készült, amikor megkérdezte:

- Te, nagyi, miért olyan nagy és piros az orrod? – kérdezte Piroska
.
- Hát a nagy mennyiségben elfogyasztott alkoholtól! – válaszolta őszintén a nagymama.

- És miért olyan karikásak a szemeid?

- Mert rohadtul másnapos vagyok!

- És miért olyan nagyok a fogaid?

- Mert véletlenül nagyapád protézisét tettem be, az isten nyugosztalja szegényt!

- Na, cső nagyi húztam! – mondta kedvesen Piroska.

Hazament és újra elkezdett internetezni.

A gonosz farkas ezalatt békésen aludt egy fa tövében mindaddig, amíg egy vadász minden különösebb ok nélkül agyon nem lőtte.

Piroska és az anyukája még sokáig éltek és jó sokat veszekedtek, a nagymama azonban pár hónap múlva elhunyt májzsugorodásban.

Game Over!

Hófehérke és a hét törpe

Valamikor réges-régen egy királynő varrogatott az ablaknál és bámulta a hóesést. Éppen arra gondolt, hogy milyen rohadt hideg van, amikor megszúrta az ujját.

- Hogy az a …! Királynő vagyok és mégis ezzel az idétlen varrogatással szórakozom. Még e vérem is kiserkedt. Jó lenne, ha lenne egy lányom, aki mindezt megcsinálná helyettem. Mondjuk legyen fekete hajú, fehér bőrű, a szája meg élénk vörösre rúzsozott, olyan emos féle.

Kívánsága teljesült, nemsokára kislánya született, akit Hófehérkének nevezett el. Sajnos ezután szülés utáni depresszióba esett és lelépett a Burkus királlyal.

A király nem sokat bánkódott, felhívott egy társkereső irodát és elmondta a kívánságait. Hamarosan megtalálta az igazit, egy üveg és tükörgyártó cég ügyvezető igazgatónőjének személyében. A hölgy esztétikus és gazdag volt, ami nagyon megtetszett a királynak. Főleg az utóbbi imponált neki.

A királynő mérnökei kifejlesztettek számára egy intelligens tükröt, amivel lehetett internetezni, játszani, szóval elég erős hardvert építettek bele. Volt hozzá egy arcfelismerő szoftver, amely esztétikailag értékelte ki az embereket. A királynő mindig maximum pontot kapott, aminek ő nagyon örült. Amikor azonban Hófehérke nagylánnyá növekedett belenézett a tükörbe és több pontot kapott, mint a királynő. A gonosz mostoha teljesen kiakadt, őrjöngött. Elhatározta, hogy megöleti a lányt és mindenféle más csúfságot művel vele. Szóval a királynőről kiderült, hogy pszichopata.

Mérgében átrohant a vadászházba, hogy megbeszélje a részleteket a vadásszal. Ő azonban nem tartózkodott otthon. Ezután átment az üveggyár laboratóriumába, hogy valami jó erős mérget kotyvasszon. Idegességében azonban összekeverhetett valamit, mert egy robbanóelegyet sikerült összehoznia. A tűzoltók csak a koronáját találták meg, azt is eléggé gyalázatos állapotban.

Hófehérke eközben hajadonná serdült, hozzáment egy arab sejkhez így a királyság felvirágzott.

Eközben az erdőben hét törpe éldegélt, akiket a társadalom kivetett magából. A törpék bányászkodással, kártyázással, hétvégén pedig tivornyázással töltötték az idejüket. Minden nap elmentek dolgozni, hazafelé durva viccekkel ugratták egymást. Otthon megvacsoráztak, megfürödtek, fogat mostak, tévéztek egy kicsit, majd lefeküdtek aludni. Éjszakai álmukat csak Morgó csoszogása zavarta meg, akinek régóta gond volt a prosztatájával.

A törpék csak a tévében látták Hófehérkét, ilyenkor durva, illetlen megjegyzéseket tettek rá. Amúgy békésen éldegéltek. Csak Morgó csoszogása zavarta meg időnként őket.

Ennyi!

Jancsi és Juliska

Egy nagy erdő szélén élt egy szegény favágó a feleségével és a két gyermekével, Jancsival és Juliskával. Az édesapa sajnos idült alkoholizmusban szenvedett, ami a család anyagi helyzetét meglehetősen siralmassá tette. A felesége kikészült, idegösszeomlást kapott az állandó pénztelenségtől és így szólt az éppen félrészeg férjéhez:

- Legjobb lesz, ha a gyerekeket kitesszük az erdő legmélyén, adunk nekik elegendő édességet, aztán lesz a ami lesz, majd csak rájuk talál valaki.

- Csinálj, amit akarsz, csak hagyj végre aludni! – válaszolta a férje borízű hangon, majd húzott egyet a kezében lévő vodkás üvegből.

Másnap azt hazudták a gyerekeknek, hogy piknikezni mennek. A gyerekek nem értették a dolgot, életükben nem hallották még azt a szót, hogy piknik, de követték a szüleiket. Útközben üdítősüveget, csokoládé- és cukorkás papírokat hajigáltak szét maguk után. A galambok nagyon csalódottak voltak, valami kenyérmorzsákat ígértek nekik.

Mikor az erdő közepére értek az édesanyjuk így szólt hozzájuk:

- Most pedig bújócskázni fogunk! Ti lesztek a hunyók. Számoljatok el tízezerig, addig mi apátokkal megpróbálunk elrejtőzni.

Ezután minden lelkiismeret furdalás nélkül hazamentek. Nem volt tőlük szép dolog.
Mikor Jancsi és Juliska befejezte a számolást elkezdték keresni a szüleiket. A keresés 9 órán keresztül tartott.

- Azt hiszem Juliska, hogy ezek vagy feldobták a talpukat, vagy piszkosul átvertek minket. Mindegy, úgyis utáltam már az apánk szagát.

Mentek, mendegéltek, amíg egy tisztáson egy kis kunyhót nem találtak. A kunyhó mindenféle édességből, Mars szeletből, Milkából, Smartiesból, finom kekszekből, mézeskalácsból állt.

A kunyhó előtt egy irgalmatlanul ronda öregasszony üldögélt.

- Elég jól összeszedte a szponzorokat az öreglány! – mondta Jancsi – Na, jó kerüljünk a háta mögé!

Óvatosan odalopakodtak az öregasszony mögé, majd Jancsi egy husánggal fejbe vágta. A néni azonnal elterült, mint a béka.

Kihasználva az öregasszony magatehetetlenségét, elkezdték falni a sok finomságot. Jancsi ötször, Juliska háromszor hányta el magát, míg végül megunták a dolgot.

Tudod mit Juliska? – mondta Jancsi – Rúgjuk szét a házát. Egész jó móka lesz.

A gyerekek alapos munkát végeztek, földig rombolták a kunyhót. Az öregasszony eszmélni kezdett és rémülten vette észre a két gyerek ténykedését:

- Az eredeti mesében nem ez volt! – nyöszörögte bánatosan.

- Hallgasson nyanya, gondoljon a husángra! – válaszolta Jancsi, majd elhagyták a helyszínt.

Az eldobált szemét nyomát követve simán hazataláltak. Az apjuk már megbánta a tettét ezért eszméletlenre itta magát. Az édesanyjuk éppen teregetett, halálra váltan pillantotta meg a két hazaérkező gyereket.

– Ez nem jött be! – sóhajtott fel keservesen.

Így éltek tovább, míg az édesapjukat be nem szállították egy pszichiátriai intézetbe, ahol rövid időn belül elhalálozott.

A rút, gonosz boszorkány az első hűvösebb napok beköszöntével halálra fagyott.


Ennyi volt a mese!

Nagyobb mennyiségű megrendelés esetén a Micimackót is átalakítjuk 10 oldalasra!

2014. október 14., kedd

Mindenki hülye!


A cím jó. Kifejező és tömör. Felkelti a figyelmet, egyben utal az írás tartalmára.

Remélem a későbbiekben sikerül bebizonyítanom ezen állításomat azoknak a nyájas olvasóknak is, akik ha tehetnék a szerzőt felpofoznák, pépesre vernék, vagy más fizikai erőszakot alkalmaznának rajta. Megjegyzem, könnyű dolguk lenne, mert mindössze 167 cm magas és 62 kilós vagyok, valamint nem vagyok jártas egyetlen küzdősportban sem. Gyávaságomat tettekkel is tudom demonstrálni.

A nyelvészektől, nyelvtanároktól, íróktól, költőktől és más tollforgatóktól előre elnézést kérek a sok szóismétlés miatt, a hülye szót ugyanis rengetegszer fogom használni. Nem akarok kitalálni hasonló értelmű szavakat pl. bolond, eszetlen, idióta, agyalágyult, hígagyú stb. Egyrészt lustaságból, másrészt, mivel a hülyeségről szeretnék írni, így ezt a szót tartom alkalmasnak a hülyeség leírására. Ha azt a mondatot írom le, hogy aki hülye az hülye, a következő bekezdésben akár tízszer is leírom a hülye szót mindenféle gátlás és lelkiismeretfurdalás nélkül.

Ennyit a dolog pszichológiai és technikai részéről. Térjünk tehát a lényegre!

Az első fontos megállapításom az, hogy mindenki hülyének születik! Várandós és kisgyermekes anyák most felszisszennek, gyűlöletet, megvetést és esetleg szánalmat éreznek irántam és hülyének tartanak. Teljesen jogosan. Kérem, ne hagyják abba az olvasást! Szóval amikor megszületünk nem tudunk se beszélni, se írni, se olvasni, az anyagcserénket és a mozgásunkat sem tudjuk kontrollálni. Ez az állapot azonban ideiglenes. Mihelyt a szülők, rokonok, ismerősök abbahagyják az értelmetlen gügyögést és a furcsa grimaszok vágását, azaz a hülyeséget, és hajlandóak velünk emberi módon kommunikálni, viszonylag gyorsan elkezdünk szellemileg fejlődni.

Kb. 2-3 éves korukban a gyerekek megtanulják tökéletesen használni az egeret, tisztában vannak az operációs rendszerek alapvető használatával, valamint a TV távirányítójával. Hogy ez miként van genetikailag belénk kódolva,  hát az bizony rejtély. Valószínűleg a bölcs isteni előrelátás egyik bizonyítéka lehet. Ki gondolta volna pár millió évvel ezelőtt, egy cickányszerű lényről, amely egész nap élelem után rohangált, illetve próbálta magát kivonni a tápláléklánc örökös körforgásából,  kifejlődik valami olyasvalaki, akit bármikor fel lehet hívni mobiltelefonon kedvező feltételű kölcsön, biztosítás vagy nyaralás rátukmálása céljából? Szóval miután a gyerekek már minden olyan tárgyat be tudnak kapcsolni ami a kezük ügyébe kerül, elkezdenek beszélni. Értelmüket különböző színes tárgyak rakosgatásával, illetve tologatásával is fejlesztik. Az eldobható pelenkák használatának elhagyása már egyéni döntésüktől, vérmérsékletüktől, illetve a szülők kitartásától függ.

Később az óvodában, illetve az iskolában megtanulnak küzdeni, érdekeiket megvédeni, érveiket akár fizikai ráhatás segítségével érvényesíteni. Az iskolában megpróbálják azt a tudást beléjük táplálni, amit a korabeli társadalom fontosnak tart. E törekvések ellenére józan eszüket többé-kevésbé megőrzik.

A címben feltett kérdésről még nem szóltam egy szót sem. Hogy ne sértsek meg senkit a magam példájával hozakodok elő. Szóval én teljesen hülye vagyok az atomerőművek működtetéséhez, az óceánjáró hajók navigálásához, a pekingi kacsa elkészítéséhez, a mandarin nyelvhez, a horgolt terítők készítéséhez, az oroszlánok idomításához, a mosógépek javításához, a tarokkhoz valamint a Nagy Francia Forradalomhoz. Utóbbiról csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy a főszereplők nagy része a guillotine alatt végezte.

Ha például valakinek fáj a foga, rosszul teszi ha hozzám fordul, pár vigasztaló szón kívül semmivel sem tudnék szolgálni neki. Ha véletlenül bekerülnék egy részecskefizikáról szóló konferenciára, annyira hülye lennék, hogy csak két dolog érdekelne, az hogy hol van a büfé és a wc. Szóval én magam a világ igen nagy részéhez teljesen hülye vagyok. Ha teszem azt bárki feltenné számomra a kérdést, hogy - Mondja kedves uram, mi a véleménye a Kongói Demokratikus Köztársaság gazdasági kilátásairól? - valószínűleg hazudozni kezdenék, vagy valamilyen sürgős indokkal kimenteném magamat és távoznék. Előtte persze degeszre enném magamat.

Ha az olvasó félreteszi a hiúságát, biztosan ő is talál pár olyan dolgokat amihez sík hülye.

Problémát az okozhat, ha véletlenül valaki úgy érzi, hogy ő mindenhez ért. Teljesen mindegy, hogy milyen téma kerül szóba ő hozzászól. Na az ilyen embert nagyon meg kell becsülni, mert tökéletesen hülyét csinálhatunk belőle. A legfontosabb, hogy odaadó arccal nézzünk rá, igyuk minden szavát, néha csodálkozzunk el széleskörű tudásán, amit juttassunk is kifejezésre. Az illető ettől megtáltosodik, s csak úgy elkezdi ontani magából a hülyeségeket.

Egyszer egy társaságban sikerült egy pompás példányt leterítenem. Épp egy hölgytársaság kellős közepén szórta szét bölcs gondolatait. Beálltam én is a sorba, ámulva  tekintve rá. Néhány naiv kérdéssel megpuhítottam, majd közöltem vele, hogy a hat általánost 8 év alatt végeztem el, de szándékomban áll a maradék két évet is valamilyen módon megszerezni. Kijelentettem, hogy világéletemben parkolóőr szerettem volna lenni, ez az ami célt ad az életemnek. Azonnal kivívtam a legőszintébb megvetését. Ez, valamint a hölgytársaság szárnyakat adott neki. Nekem már csak hallgatnom kellett. Szórakozásomnak csak a feleségem érkezése vetett véget, aki ismervén az illetőt bemutatott neki és pechemre a végzettségemet is elárulta. Mikor a mindentudó férfiú közölte, hogy miket állítottam magamról, a feleségem csak ennyivel kommentálta a dolgot: - Nem csodálkozom, hiszen teljesen hülye. Na így estem a saját csapdámba.

Beszélni kell még a politikusok hülyeségéről, ami náluk szakmai elvárás, így komoly erőfeszítéseket tesznek ennek demonstrálására. Olyan dolgokban is bátran, határozottan döntenek, amiről halvány lila fogalmuk sincs. Ha például azt kell megszavazniuk, hogy a Hortobágy közepén robbantsunk fel egy közepes méretű hidrogénbombát, mert az egyrészt jó móka, másrészt jó időre kipusztítja a parlagfüvet, harmadrészt meg miért ne, habozás nélkül megnyomják az igen gombot. Ezek az emberek kénytelenek az agyukat  átállítani két bitestre. Rövidtávú memóriára és hajlékony gondolkodásmódra van szükségük, amit a közemberek egyszerűen arcátlan és szemenszedett hazugságnak hívnak. Ha használjuk azt a fogalmat, hogy mesterséges intelligencia esetükben be kell vezetnünk a mesterséges hülyeség fogalmát, hiszen politikusi létük előtt nagy részük valószínűleg derék, értelmes, elvont gondolkodásra képes személy lehetett.

A hülyeség koronként is változik, mindig alkalmazkodik a körülményekhez. Gondoljunk csak a szent inkvizícióra, melynek tagjai az akkori társadalomban előkelő helyet foglaltak el, művelt embereknek számítottak. Ez nem akadályozta meg őket abban, hogy bemondásra bárkit boszorkánysággal vádoljanak, lelkiismeretesen megkínozzák, majd gondosan máglyán égessék meg illetőt. Elég lett volna kijelentenünk, hogy a Föld kering a Nap körül, s máris különféle mókás tortúrának vetettek volna alá minket. Manapság ezeket az inkvizítorokat egyszerűen simán lehülyéznénk.

A hülyeség egyetemes, nem ismer határokat, nem tesz különbséget nemek és rasszok között, nem függ az időjárástól, a hold állásától, de még az inka naptártól sem.

Szóval remélem sokan belátják az alapigazságot: Mindenki hülye!


2014. október 12., vasárnap

Felfedezték a piramisok építésének titkát



Az emberiséget már régóta foglalkoztatja a piramisok építésének rejtélye. Hogyan voltak képesek az akkori technológiával felépíteni ezeket a gigantikus építményeket.


Francia turistacsoport, valamikor a XVIII. század végén

Mindmáig nem kaptunk választ erre a misztikus titokra. Prof. Dr. Conrad Krankenhaus német egyiptológus azonban minden kétséget kizáróan feltárta és bizonyította a piramisok építésének módozatát.

Prof. Krankenhaus egy interjú erejéig szánt rám  néhány percet az értékes idejéből. Az asszisztensei figyelmeztettek, hogy a professzor egy kicsit vehemens és heves természetű.

Első találkozásunkkor a tudós meglehetősen megvetően nézett rám, majd nagy ívben kiköpött oldalra.

- Maga lenne az a szerencsétlen félnótás? - kérdezte megvetően, mintha a világ egyik legundorítóbb teremtményét szólította volna meg.

- Igen - hebegtem bizonytalanul - Tulajdonképpen a piramisok érdekelnének.

- Ezzel nincs egyedül. Nézze csak meg ezt a sok félhülye turistát. Egész nap itt kóvályognak, ebben a rohadt melegben, nem csinálnak mást, mint fényképezgetik egymást és közben hülye arcokat vágnak. Gyűlölöm őket!

- Feltehetnék önnek néhány kérdést? - próbálkoztam.

- Ha nem a magánéletem érdekli, akkor igen - válaszolta - De figyelmeztetnem kell önt fiatalember, hogy orvosi javaslatra mindig hordok magamnál egy megtöltött revolvert és nem vagyok rest használni azt. Rendkívül sok nézeteltérésben sikerült a vitapartnereimet meggyőznöm vagy leterítenem. Vegye ezt atyai jótanácsnak!

- Köszönöm - válaszoltam - tehát a piramisokat hatalmas mészkőtömbökből építették...

- Naná, majd hungarocellből, vagy papírmaséból, mint Hollywoodban mi? Had emlékeztessem a nálam lévő revolverre! 

- Szóval, csak azt a kérdést szeretném feltenni önnek, hogy mi a piramisok felépítésének titka?

- Nagyon egyszerű. Először is csináltak egy alapzatot, majd erre a kőtömbökből ráépítettek egy szabályos négyzetet, majd erre egy másik négyzetet, csak kisebbet. Mindezt addig folytatták amíg végül csak egyetlen kőtömbjük maradt. Ekkor valószínűleg örvendeztek és egymás vállát lapogatták. Ennyi az egész.

- Igen, de honnan kerültek ide a kőtömbök?

- Honnan, honnan?! Hát a kőbányákból maga idióta! Maga szerint bementek egy közeli építőanyag-kereskedésbe és kértek pár ezer darab méretre vágott kőtömböt!

- És milyen eszközökkel fejtették a kőtömböket?

- Na ez már valami értelmes-féle kérdés. Természetesen légkalapáccsal. A munkatársaim a gyakorlatban is kipróbálták, pillanatok alatt kifejtettek egy kőtömböt.

- Az ókori egyiptomiak ismerték a légkalapácsot? Eddig úgy tudtam csak egyszerű eszközöket használtak.

- A légkalapács azért nem egy atomerőmű. Senki nem bizonyította be teljes bizonyossággal, hogy az egyiptomiak nem ismerték ezt az eszközt. Nem gondolhatja komolyan, hogy vésőkkel, meg más primitív eszközökkel képesek lettek volna ezt a temérdek követ kibányászni. Egyiptomiak voltak nem hülyék!

- De semmiféle ábrázolás nem maradt fenn erről!

- Ezekkel az eszközökkel dolgoztak, nem modellnek használták őket, maga elmeháborodott! Leonardo is a Mona Lisát festette meg és nem a festéshez használt ecsetjeit. Próbálja meg használni azt a minimális észt, amit a Jóisten szánalomból magának juttatott!

- Értem, meggyőzött - válaszoltam.


Krankenhaus professzor szerint az ókori egyiptomiak hasonló eszközöket használtak a kőtömbök kifaragásához

- És mondja kedves professzor úr, az így kifejtett kőtömböket hogyan juttatták el a rendeltetési helyükre?

- Hát teherautóval, mi mással? Majd négyen megfogták a sarkainál és szépen elgyalogoltak vele idáig! Még egyszer emlékeztetem önt a nálam található fegyverre!

- De az egyiptomi ábrázolásokon, hajókon szállítják a kőtömböket! - próbálkoztam.

- Fiatalember én türelmes vagyok magához, mert látom, hogy komoly mentális problémákkal küszködik. Ha ma valaki egy autópálya melletti betonlapra rárajzol egy Miki egeret, pár ezer év múlva majd azt mondják a tudósok, hogy az autópályákat hülye fehér arcú, fekete egerek építették? Nem, nem és nem. A munkatársaim pár óra alatt idehozták a kőtömböket. Ez tény, nem teória.


Hasonló teherautókat használtak az ókori egyiptomiak a kőtömbök szállítására

- Professzor úr erre nincs semmi korabeli tárgyi bizonyíték!

- Nem gondolja, hogy pár  ezer év alatt volt idejük eladni ezeket alkatrészként? Használja már az eszét!

- És mivel emelték fel a mészkőtömböket ilyen iszonyatos magasságba?

- Természetesen daruval, mi mással! Majd adogatták kézről kézre mi?

Krankenhaus professzor bebizonyította, hogy az ókorban hasonló eszközöket használtak a tárgyak magasba juttatására

- Mi célból emeltették a fáraók ezeket a piramisokat, talán isteni létük bizonyítékaként.

- Mi célból, mi célból?! Tudja a fene,valószínűleg tetszett nekik. Az isteneket meg ne keverjük a dolgokba. Őket rohadtul nem érdekelte, hogy mit barkácsolgatnak idelenn a Földön az emberek. Legfeljebb néha röhögtek egy jót rajtuk.

- És miért pont piramist építettek?

- Fiatalember! El tudja képzelni, hogy Kheopsz fáraó így szól a mérnökeihez: Építsetek nekem egy bazi nagy gyárkéményt, vagy süssétek meg a világ lagnagyobb lepényét! Piramist akart és kész, ez tetszett neki, akkoriban az volt a divat. Építhettek volna akár egy hatalmas kockát is, manapság meg ezt csináljuk.

Hát így építették az egyiptomi piramisokat. Aki nem hisz ebben a teóriában keresse meg Prof. Dr. Conrad Krankenhaust és vitassa meg vele a témát!


Krankenhaus professzor revolvere